Megőrjítesz…





Írta: Mmiray


Fordította: Chikanae





Átlagos, napfényes, tavaszi délután volt a feudális Japánban. Friss levegő, csicsergő madarak. Minden normális ember boldog és elégedett lett volna a világgal egy ilyen napon… nem úgy Inuyasha…




- Mért nem hoztál több ételt? Tudod én más vagyok, mint te, démon vagyok!


- Csak félig… De ha így állunk, démon őnagysága, mért nem mész és szerzed meg magadnak a szükséges táplálékot?


- Mert, a nyafka libák csak erre jók. S te egy vagy közülük.


- Igen, te meg egy kutya vagy. Fekszik!!! Kutyuli…


- YaArrGgh!




Miroku hatalmas izzadtságcseppel a tarkóján, figyelte a veszekedő párost. Nem tudta sírjon-e vagy nevessen. „Inuyasha annyira szánalmas tud lenni…” Az említett személy, mintha csak bizonyítani akarta volna Miroku igazát, újult erővel ugrott fel és ahogy csak a torkán kifért ordítozni kezdett. A szerzetes behunyta szemeit, érezte mi következik…




- Fekszik! – mondta Kagome miközben még csak rá sem pillantott az ő „kutyulijára”.


- AaaRrRghhH! – a férfi fájdalmasan nyöszörgött. Miroku biztos volt benne, hogy egy jó ideig moccanni sem bír majd. Tévedett.


- Kagome! Teee! Csak kerüljek ki innen s végzek vel… - Inuyasha hirtelen elcsendesedett s gyanakodva az egyik cserjés felé pillantott. Furcsa zaj ütötte meg a fülét, ami kétség kívül a tisztás szélén álló bokorcsoportból származott.




Nem lehetett Sango, hiszen éppen percekkel ezelőtt indult el az ellenkező irányba, Shippou és Kirara pedig, távol a zajos csoporttól szundítottak egy keveset. Miroku megragadta botját s anélkül, hogy zajt csapott volna föllépett s támadó helyzetbe állt. Inuyasha összeszűkült szemekkel fürkészte az erdőt, fülei minden egyes apró neszre megrezzentek. Türelmetlenül morgott.




- Ez csak Kaede anyó! – mondta kisvártatva, fogcsikorgatva, miközben dühében majdnem félrehajította kardját, csalódott volt. „De mért nem éreztem meg előbb, hogy közeledik? Nem tudom szétválasztani az illatokat… Valami más elfedi őket…”




Kagome vigyorgott, de úgy döntött jobb, ha inkább nem szól semmit. Inuyasha magában durcásan hümmögött és felpillantott a mellette álló lányra, de az csak szúrós pillantásokat vetett rá, így hát felhúzta orrát és inkább másfelé nézett.




- Inuyasha mi lenne, ha megerőltetnéd magad és nem vágnál folyton ilyen savanyú képet? – kérdezte a miko, majd nyelvet öltött a féldémon felé.




Inuyasha már majdnem mondott valamit, amit később nagy valószínűséggel megbánt volna, de ekkor megérkezett a ziháló Kaede, akin látszott, hogy majd összeesik. Inuyasha nem mozdult csak bámulta a fulladozó öreg papnőt, de Miroku a segítségére sietett.




- Mi történt Kaede anyó? – kérdezte, majd karon fogta az idős hölgyet és kitámogatta őt a fényre, ahol helyet foglalhatott a puha fűben. Kagome vele szemben telepedett le és aggódva fürkészte az anyó gondterhelt arcát.


- Segítségre van szükségem! Északról hatalmas démonseregek tartanak a tartomány felé, mindent elpusztítanak! A hadsereg már készülődik, de nem lesz elég. A falut meg kell védeni!


- Démonok? –morogta Inuyasha – Mért nem semmisíted meg őket magad? Te papnő vagy, nem igaz?




Kagome egy igazán barátságtalan pillantást küldött a féldémon felé. Hatalmas dühödt szemei azt sugallták „Még egy ilyen és megmutatom neked milyen mélyre is tudsz süllyedni a kemény földbe.”




- Természetesen, örömmel segítünk – válaszolta kedvesen Kagome, miközben egy angyali mosolyt küldött az anyó felé.


Inuyasha szemei meglepetten elkerekedtek. Érzékei sikítva sürgették őt: MENEKÜLJ!. Ez a váratlan változás már-már ijesztően hatott.


- Oh, nem, nekem nincs szükségem mindnyájatokra… - Kaede furcsa pillantást küldött Inuyasha felé a szeme sarkából – Csak hátráltatnátok egymást. Miroku és Sango bőven elég lesz.


- Feh! – Inuyasha durcásan felhúzta orrát, majd karba tett kezekkel hátat fordított a társaságnak jelezve, hogy nem kíván részt venni a beszélgetés további szakaszaiban.


- Örömmel Kaede anyó! Sietünk, ahogy csak tudunk! Mindent a faluért és a kedves emberekért! – Miroku szokatlan csillogással a szemeiben pillantott az anyóra.


- Huh? – Kagome és Kaede ugyanazzal a döbbent tekintettel bámultak a szerzetesre, majd egymásra.




Inuyasha hirtelen hátratántorodott és nyögve kiterült a fűben. Kagome unott pillantást küldött felé.




- Neked meg mi bajod? Várj, hagy találgassak: Perceken belül éhen fogsz halni? – Inuyasha nem válaszolt, remegő kezeivel az erdő irányába mutatott. Kagome szemeivel követte az útját s hamarosan ő is csatlakozott a fiúhoz a fűben.




Miroku magabiztosan az erdő felé sétált, hogy elújságolja a történteket, a hőforrásokban fürdőző, valószínűleg meztelen Sangonak.




- Fogadok, hogy ezzel kihúzza a gyufát – sóhajtott Kagome


- Fogadok, hogy meg fog halni…


- Neee, nem kéne meghalnia, különben nekünk kell a faluba mennünk.


- Igaz… Miroku ne halj meg!


- Éééén? Már mért halnék meg? – Miroku a jól ismert ártatlan, meglepődött pillantásával bámulta a fűben pihenő párost, majd gondolkodás nélkül besétált az erdőbe.




Inuyasha és Kagome lehunyták szemeiket, s kisvártatva már hallatszottak is a jól ismert hangok.




- KYAAAA!!! TE PERVERZ!!!




*csattanás – kiáltás – zuhanás - puff*




Egy felettébb dühös, paradicsom vörös Sango lépett ki az erdő fái közül. Egy türelmetlen mozdulattal, néhány harci eszközt vágott a földhöz s leült.




- Umm… Sango… Vissza kéne menned érte. Gondok adódtak a faluban, Kaede megkért téged és Mirokut, hogy segítsenek neki elűzni az északról érkezett démoncsordákat. – Sango felhúzta egyik szemöldökét, majd egy hangos sóhajjal felállt, s visszasétált az erdőbe.




*puffanás - rúgás - fájdalmas nyögés - reccsenés*




Egy meggyötört Miroku repült ki a fák közül. Inuyasha és Kagome pillantásukkal követték röptvonalát s unott arcot vágtak hozzá. Egy bizonyos idő után, már kezdtek unalmassá válni az ehhez hasonló jelenetek.




- Kagome, te jössz… Menj és éleszd fel valahogy. – morogta Inuyasha majd oldatfordult a puha fűben.


- Mért én? Biztosan csak összetévesztetsz valakivel… Az ilyen idióták megérdemlik a kemény halált. - Kagome kétméternyi távolságban guggolt a szerzetestől, próba képpen elkezdte apró kavicsokkal dobálni. Ahogy az első kavics megérintette őt, az egyik ujja kissé megrezzent. „Kell lennie valami reflexnek…”- gondolta Kagome szarkasztikusan – Még él…




Sango kilépett a tisztásra és körbepillantott. Miroku, mintha csoda történt volna azon nyomban felállt. Ártatlanul a lányra mosolygott, majd kitárt karokkal közelíteni kezdett felé, mint aki meg akarja ölelni. Nos, ő igazán barátságos… Bizonyos lányokkal….


Sango gyilkos pillantást küldött felé, ami lassú és fájdalmas halált ígért a férfi számára. Felkapta a Hiraikotsut s a hátára illesztette. Miroku holtra vált arccal megállt, leeresztette karjait, majd fájdalommal teli szemekkel megfordult s megindult a falu irányába. Sango már majdnem megsajnálta őt, de eszébe jutatta, hogy csak perverzségeket akart volna művelni vele, s bűntudata tüstént elszállt. Durcásan hümmögve tisztes távolságból követte a szerzetest a falu irányába.





Lassan leszállt az est s szürke fátyolba vonta a tájat. Időközben Inuyasha elaludt a fűben. Kagome elkerekedett szemekkel bámult rá:





- „Nem szokott ilyet csinálni. Mindig nyafog, hogy valakinek ébren kell maradnia, őrködni. Még az ilyen szép napokon is…” - hirtelen egy ördögi vigyor jelent meg Kagome arcán.





Lassan közelcsúszott Inuyashahoz, és finoman fölé hajolva kezdett közeledni az arcához. Keményen összpontosított, nehogy felébressze az alvó férfit. Finoman emelkedett a keze és Inuyasha enyhén nyitott ajkai felé nyomult, miközben kissé kuncogott.





De ez nagyon nem volt jó ötlet, Inuyasha felriadt s rekord sebességgel felegyenesedett, nagy erővel lefejelve a gyanútlan Kagomét.





- Owww – azzal kiütve visszaesett fekhelyére


- Owww… Megérdemeltem… - nyögött Kagome is miközben hátraesett. A könnyek előtörtek a szemeiből az ütés hatására, de nem hibáztatta Inuyashát.


- Mégis mi a poklot csinálsz, te szuka? – Inuyasha szemei rémületen kitágultak a saját szavai hatására. Nem a saját hangja volt… Ő nem ezt akarta mondani…





Kagome, fájdalommal teli összeszűkült szemekkel pillantott fel, ledöbbentették a féldémon szavai.





- Én… Én… nem gondoltam, hogy…


- Feh! – Inuyasha feltápászkodott, s durcásan hátat fordított a lánynak, hogy elrejtse az arcát elöntő pírt. Amikor a lány közel hajolt hozzá, elérte a mámorító illat, ami mindent beborított. Más volt, mint korábban… Vagy csak a féldémonra hatott másképpen? Édes… Csábító… Vágykeltő?





Inuyasha körül örvénylett a világ, kábultan dőlt közelebb Kagomehoz, aki egyre jobban hátratántorodott s végül eldőlt a fűben. Felpillantott a fölé hajoló férfire, kezeivel a feje két oldalánál a földre támaszkodott s teljesen felülkerekedett rajta.





Inuyasha mélyen vette a levegőt, miközben próbált ellentmondani az érzékeinek melyek, mind ordítva követelték a kezei közt fekvő nőt: „Tedd a magadévá! Itt és most!” Résnyire nyitott ajkakkal és vággyal teli szemekkel nézett a mikora. Gyönyörű volt… Az illata teljesen megrészegítette. A puha, mélybarna haja mindenütt körülölelte bájos arcát s ártatlan barna pillantásával mélyen belenézett az ő borostyán szemeibe. Annyira tökéletes és törékeny volt, meg akarta óvni mindentől s a magáénak akarta.





- Mit csinálsz? – kérdezte suttogva Kagome. A szíve egyre hevesebben vert és halvány pír jelent meg az arcán.





A férfi annyira furcsán viselkedett. Fürkészőn tekintett mélyarany szemeibe, s megpróbálta ki venni belőlük mi járhat a fejében, de pillantása felhős volt. Később a fiú haragosan összeszűkítette szemeit s mélyen a földbe vájta jobb öklét. Kagome behunyta szemeit, megrémítette, amikor ilyen dühös volt.





Inuyasha vállai megremegtek, majd egész testében reszketni kezdett, ahogy próbálta visszanyerni az irányítást a teste fölött. Belenézett az ijedt szempárba.





- Éppen ellenőrizni akarok valamit! Francba, ne nézz így rám! – morogta durcásan, de a hangja valahogy mégis más volt, mint korábban…





Befúrta arcát Kagome nyakához, és mélyen belélegezte az illatát. „Olyan forró a teste… Nem! Elég! El kell innen tűnnöm! Most! …nem… Nem tudok… Szeretkezni akarok vele…”





Kagome érezte Inuyasha forró lélegzetét a bőrén s a gerince vonalában kellemes reszkető bizsergés futott végig a testén. „Ezt nem szabadna…” El akarta tolni magától, felemelte gyöngéd kezeit s finoman a férfi mellkasához érintette… Érezte megfeszülő izmait a ruhája alatt, érezte, hogyan ver az ő szíve is egyre hevesebben. El kellett volna taszítania, de valahogy nem tudta megtenni…





- Mit ak… - de minden szó bennakadt… Inuyasha gyengéden végignyalta nyakát a gallérjától egész a füleiig. Majdnem elengedett egy elhaló nyögést, de a férfi hirtelen felpattant és hátratántorodott.


- Mi van velem? – Inuyasha rémülten ugrott hátra, remegve térdre rogyott s arcát kezeibe temette. „Majdnem elvesztettem az irányítást! El kell menekülnöm tőle! Az illata űz engem… Megőrjít…- szemei hirtelen vörösbe váltottak, kezdte végleg elveszteni a fejét. „Nem! Meg fogom őt ölni…” – s ekkor megértette – „Nem… Én nem fogom megölni… Ezerszer rosszabbat fogok tenni... Távol kell tőle maradnom! El kell küldenem, menekülnie kell!” – de nem jött ki hang a torkán… teste nem mozdult…





Képek, hangok, illatok furakodtak be az elméjébe, s az őrületbe kergették: Az arca… A selymes bőre… Az illata… Forrón csókolni akarta őt: az ajkain, a nyakán s minden porcikáján. Hallani akarta, ahogy nyög a kínzó gyönyörtől, eggyé akart válni vele… mélyen elmerülni benne… Magáénak akarta... hogy mikor elélvez, az ő nevét sikítsa az izzó éjszakába…”Nem! Állj! Oh… Kagome... Menekülj!”


De Kagome nem láthatott a gondolataiba… Nem hallhatta a figyelmeztető szavakat, mik óva intették őt. Inuyasha térdre esett és vadul remegni kezdett. A lány egy kicsit meghátrált, mellkasához szorította kezeit s idegesen tördelni kezdte.





- „Mi történik?” – közelebb lépett a még mindig reszkető féldémonhoz. – Inu…Yasha?





A férfi abbahagyta a remegést, és lassan a miko felé fordult. Az első, amit a nő megpillantott az a kegyetlen, gonosz mosoly volt az arcán. Soha nem látta még ilyennek… Csak amikor…


Pillantásuk találkozott. Ekkor vette észre a démon vörös szemeit melyekben résnyire szűkültek a tengerkék pupillák, arcát kétoldalt egy-egy halványlila csík szegélyezte. Döbbenten nézett szembe vele, véres kegyetlenséget látott és őrült vágyat.





- Mi történt? – Kagome térdre esett a selyemzöld fűbe, s rémült arckifejezéssel bámulta a démont.





Egy ezüstös könnycsepp futott végig arcán. Fölösleges volna segítségért kiáltani… Itt nem hallja senki… Bezárta szemeit, és várta a legrosszabbat, de az nem jött el… Helyette egy erős lökést érzett a vállain és ő hátraesett, érezte, ahogy egy nehéz forró test felülkerekedik rajta. Kagome nem nyitotta ki szemeit, semmit sem akart látni… Halálra volt rémülve.





- Nézz rám, szuka! – halotta Inuyasha mély, robosztus hangját. Kagome lassan kinyitotta szemeit és felpillantott.





Ugyan azzal a vérszomjas vigyorral találta szemben magát. A férfi forró lélegzete borzongatta bőrét, egész teste remegett. Forró, éhes, mohó tekintettel nézett rá, ami arra késztette, hogy ismét behunyja szemeit. Idegesen fészkelődött, nem tudta mi történik velük. Kagome ismét feltekintett, érezte a démon már nem bírja sokáig tartóztatni magát. A lány fájdalmas arcot vágott, és zokogni kezdett…





- Ughhh… - félelemmel törölte le könnyeit, de észrevette, hogy Inuyasha szemei zárva vannak. – Kagome… Végezned kell velem! Vagy… Különben… Kérlek… Nem tudom megállítani magam… Az illat… A forróság…





- Soha! Szeretlek! Nem tudom mi fog történni… de azt akarom, hogy tudd: Soha nem ölnélek meg! Jobban szeretlek a saját életemnél! – a könnyei megint megeredtek s elárasztották az arcát, de nem volt szomorú. Döntött.





Inuyasha teljesen elbódult, túlságosan közel volt a lányhoz. Még egy utolsó kísérletet tett, hogy távol tartsa, de hasztalan…





- Tönkre foglak tenni… Kérlek… MENEKÜLJ! Kagome… Én is szeretlek… Nem tudnám elviselni, ha… ez… - lassan kinyitotta arany szemeit, melyek fokozatosan átváltottak vérpirosba.





Kagome szeretettel rámosolygott s könnyes szemei túlragyogtak minden csillagot. Békésen tekintett szerelmére, bájos mosolya bizalmat s megnyugvást ígért a férfi számára. Benne volt minden el nem mondott szó… Minden apró suttogás… Minden gyengéd érintés, amit elmulasztottak.





- Tudom, soha nem bántanál engem. Nem fogsz megölni. Ígérem… Szeretlek, s a tiéd akarok lenni! Ez nem erőszak… Hosszú ideje várok már rád… - felemelkedett, s forrón megcsókolta őt, s ez volt az a pillanat, amikor Inuyasha feladta, hogy uralkodjon magán, elmerült a lágy csókban…





Démoni éne előtört. Vadul csókolt vissza, miközben leteperte a lányt. Medencéjét szorosan a csípőjéhez dörzsölte, miközben kezeivel letépte róla az inget. Kagome, élvezettel felnyögött s teste megvonaglott az érintéstől. Inuyasha rákulcsolta karmos ujjait a lány csuklójára és letaszította őt. Belemorgott a csókjukba, a szájába erőltette nyelvét s forró táncba kezdett a lányéval. Kisvártatva szétváltak s a férfi vérszomjasan elmosolyodott:





- Finom vagy.





Kagome a szíve mélyén félelmet érzett. De nem volt esélye… A démon elkezdte végigcsókolni, a nyakát s nyelveivel apró köröket írt le a bőrén. Nem volt édes, vad volt…


Ő túl gyenge volt, s fogvatartója kedve szerint játszadozott vele. Finoman megharapta ajkait és megcsókolta. Kagome moccanni sem bírt, félig behunyt szemekkel, élvezte szerelme minden érintését, s fojtott hangon felnyögött. A tűz elborította testét, s a vágy eluralkodott minden porcikáján.


Inuyasha lerántotta róla a melltartót s elégedetten vigyorgott a látványra. Keblei nem voltak különösebben nagyok, de tökéletesen gömbölyűek és kőkemények lettek az izgalomtól. A nő automatikusan elkapta kezeit és betakarta magát. Inuyasha dühösen felmordult és félreütötte az óvó karokat. Karmai felkarcolták a lány selymes bőrét, de nem törődött vele. Lehajolt s érzékien körbenyalta a lány formás domborulatait, majd szájába vette az egyik kőkemény mellbimbót s szívni kezdte, aztán finoman ráharapott. Hirtelen felegyenesedett s levetette ruháit.


Kagome csak bámulta izmos testét… Hihetetlenül férfias volt…





Inuyasha önelégülten mosolygott és visszadőlt a lányhoz, hogy folytassa nyaka s keblei kényeztetését. Kagome felnyögött s belemélyesztette körmeit a férfi hátába, az figyelmeztetőleg felmordult, de kéjes zihálása nem hagyott alább. A démon keze felfedezőútra indult a lány testén: végigsimított a nyakán, a mellein, a karcsú derekán, a combjain, aztán lágyan masszírozni kezdte lábai között. Közben csókokkal halmozta el minden porcikáját. Kagome, zihálva fel-felnyögött a kínzó gyönyörtől s kezeivel mély árkokat szántott a puha földben.


A férfi karmos ujjaival behatolt a lányba, majd elvette kezeit s élvezettel lenyalta a forró, ragacsos nedveket.


Szorosan megragadta áldozatát s derekánál fogva hasra fordította őt, majd kezeivel térdelő helyzetbe segítette.





Kagome behunyta szemeit, az izgalomtól s félelemtől reszketve várta a következő lépést. Megremegett mikor érezte, hogy társa lágyan beletúr selymes hajzuhatagába. Előtte állt. Felpillantott, de mikor társa szemeibe nézett megijedt. Ördögi, körmönfont mosollyal tekintett le rá.





- Kedvesem… Csak nem félsz? – kérdezte, negédesen, majd hirtelen hangnemet váltott – Jól teszed. – gonoszul kuncogott és letérdelt hozzá.





Végigsimított a nyakán s erőteljesen lenyomta őt kemény férfiasságához. Másik kezével arcát cirógatta s közelített felé. Kagome megpróbált elhúzódni, de nem engedte neki. Megragadta az állánál s ördögi mosollyal szájába erőltette ágaskodó hímtagját.


A lány szemei megteltek könnyel, de mégis… Felébredt benne valami… Valami fékezhetetlen… Nyelvével kényeztetni kezdte a férfit, s élvezettel hallgatta annak elfojtott, kéjes sóhajait. Hirtelen megtorpant, s felállt. Reszkető kezeivel kioldotta szoknyáját s lerántotta magáról a fehérneművel együtt. Készen állt.


Hátradőlt a selymes fűben s érezte, hogy ismét lány bizsergés fut végig rajta a gerince mentén, ahogy a férfi fölé hajol. Testük szorosan egymáshoz simult, amint Inuyasha lassan, lágyan beléhatolt.





- A magamévá teszlek! Itt és most, enyém leszel…





Azzal erőteljesen, mélyebbre nyomult a lányban. Kagome a fájdalomtól és az élvezettől kábultan sikított fel. Kis híján összeesett, de Inuyasha jobb kezével átkarolta a derekát és még sorosabban, még mélyebben eggyé vált vele. A miko könnyektől nedves arccal reszketett alatta, de hamarosan eluralkodott rajta a szenvedély. A gyönyör végigáramlott testén s bebújt minden porcikájába. Inuyasha kínzó lassúsággal mozgott benne, nem engedte áldozatának, hogy idő előtt elélvezzen, ki akart használni minden egyes pillanatot. Nem tudott betelni a forró, lágy, nedves, szűk érzéssel férfiassága körül.


Hirtelen megragadta a lány csípőjét s egy rántással még szorosabbá tette a pózt. Meleg, bizsergető hullámok áramlottak végig a rajtuk…


Annyira közel volt a lányhoz… Teljesen elkábult az érzéstől, szorosan belékapaszkodott a nyöszörgő, sikoltozó szépségbe, s fokozott tempóval kezdett el benne mozogni.


Mind ketten úgy érezték, szét tudnának robbanni, ettől az őrjítő érzéstől. Kagome próbált megkapaszkodni, de csuklóinál fogva erősen a földhöz szegezte őt. Felkiáltott a fájdalomtól és az tébolyító kéjtől, ami átjárta testét. Inuyasha még gyorsabban mozgott, majd hirtelen megálltak, s mindketten eszeveszett, vad, csodálatos kínok között a másik nevét kiáltották a perzselő éjszakába.


A férfi érezte, amint a tejfehér, cseppfolyós gyönyör kiáramlik testéből, a lány pedig élvezte, ahogy a nedves forróság lágyan szétterjedt benne…





Szétválva egymás mellé dőltek el a selyem fűben. Izzadtan, fáradtan, de kielégülten s őrülten szerelmesen…


Inuyasha lassan kinyitotta arany szemeit s szomorúan a lányra nézett.





- Én… Nem akartam… Bocsáss meg…





Kagome odakúszott hozzá és fejét a mellkasára hajtotta.





- De akartad. S én is akartam… Szeretlek! S ez nem volt erőszak… De legközelebb az igazi éneddel szeretném… Veled…





Inuyasha fölé hajolt s gyengéden végigsimította az arcát.





- Biztos vagy benne? Te az enyém vagy… Társak vagyunk. S az egy életre szól… Nincs visszaút… - borostyán szemeivel szomorúan tekintett rá… Mintha tartana a választól…


- Tudom. – mosolygott – Olyan hosszú ideje vagy már mellettem… Én örökké veled akarok maradni! Hmm… Már alig várom a holnap reggelt! – nevetett Kagome s megcsiklandozta társát.


- Huh? Mi lesz akkor? – Inuyasha felvonta egyik szemöldökét és mosolygott.


- Akkor… Nincs szeretkezés egy hosszú hétig – kuncogott Kagome és játékosan megcsókolta Inuyashát


- Oh, neee! Úgysem bírod ki! – azzal szenvedélyesen visszacsókolt. Boldogok voltak. Igazán boldogok. Mindörökké csak egymásnak. – Gyere ide – súgta Inuyasha miközben szorosan magához ölelte kedvesét.


- Inuyasha?


- Hmm?


- Szeretlek!


- Én is szeretlek…